Eljött a 2010-es év vége, a Megváltó születésének ünnepe, amelytől keresztény magyarként minden egyes évben a szeretet, a fény győzelmét hisszük és reméljük a sötétség és a gyűlölet hatalmai felett.
Az idei év számunkra is rengeteg harcot és küzdelmet hozott, amelyek azonban nem voltak hiábavalóak. A nemzeti erő az Országgyűlésbe jutott, és ezáltal lehetőséget arra, hogy programját, eszméit még jobban, még nagyobb erővel képviselje a magyar nemzet megmentése érdekében.
Kívánom, hogy minden magyar testvérem a karácsonyi ünnepek és az újév köszöntésének alkalmából megerősítse testét és lelkét a jövőre folytatandó harchoz. Eddigi sikereinket az összefogásnak köszönhettük, és ez a feltétele és kulcsa jövőbeni sikereinknek is. Számítsunk, számíthassunk egymásra 2011-ben is. Adja az Isten, hogy így legyen, és adjon szeretett nemzetünknek végre szebb jövőt!
Minden magyar embernek áldott Karácsonyt, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a Jobbik nevében:
Wass Albert Karácsonyi versek II. Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele! Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!
Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!
Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!
Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.
Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.
Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!
Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?
Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!
Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.
A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.
A Hungarica új CD-t ad ki az I. bécsi döntés és a két évvel ezelőtti betiltott dunaszerdahelyi koncert, illetve a tragikus kimenetelű futballmérkőzés évfordulójára!
Elítélte a bíróság a vadászpuskás osztag vezetőjét, aki eltörte egy tüntető ujját 2006. október 23-án. Vágó László egy év, nyolc hónap börtönbüntetést kapott, ezt azonban felfüggesztették három évre.Tovább »
A karácsonyfa állítás hosszú évszázadokra nyúlik vissza. Valamikor régen a németek lakta területeken Katalin-napkor vízbe tett ágak általában karácsonyra zöldültek ki, és a hoss...
A természetes, saját kezűleg készített díszek sokkal szebbek a karácsonyfán, ha hagyományos karácsonyfát szeretnénk állítani, akkor pedig nem is kérdés, melyiket válasszuk. Íme, néhány ötlet, ha magunk által készített díszekkel...
Egy valóban szélsőséges zsidó vallási irányzattal bratyiznak. A nyolc napos zsidó hanuka ünnep igazi látványossága az volt, hogy a Chabad által fölállított gyertyatartók körül ezúttal nem Szekeres elvtárs, vagy Lamperth elvtársnő tüsténkedett, hanem Hende Csaba, Tarlós István és Martonyi János.Tovább »
A Jobbik képviselője egyre inkább eltávolodott a párt irányvonalától és a nemzeti tábortól. A rezsim szolgalelkű médiájában fikázta a Gárdát és Budaházyt, a bíróságon jelentette fel Toroczkai Lászlót. Vona Gábor ezt már nem tűrte tovább.Tovább »
Börtönbe a felelősökkel. – hangzott el a Jobbik Miskolci fórumán. Az utcai demonstráción a radikális párt képviselői kijelentették, amíg Gyurcsány Ferenc és társai nincsenek bör...